* A szükségállapot klasszikus államközpontú felfogásának - amely az alkotmányosság modern eszméje előtti időkre vezethető vissza - **szerint minden esetben rendelkezik a szükséghelyzetből eredő íratlan és pozitív jogrend felett álló jogosultságával, amelyet a pozitív jog sosem képes korlátozni**
* Szükségrendelet azon kormányrendelet amelyet jogalap hiányában az állami végszükség tesz indokolttá és menthetővé. Nem a közjog, az alkotmány, nem a törvények statuálnak szükségrendeleti jogot, hanem az állam önfenntartási céljában gyökerezik annak lehetősége. A logika az, hogy az állam **olyan rendkívüli körülmények közé kerül, mikor a jogszabályok betartása az állam létét veszélyezteti, akkor inkább az államot kell megmenteni, mint a jogszabályt erőltetni.**
\
Viszont **nem sorolhatók a szükségrendeletek közé azok a rendeletek, amelyeknek kibocsátására maga a törvény hatalmazza** fel a kormányt, megengedi neki, hogy rendkívüli körülmények felmerülése esetén a normális viszonyokra alkotott törvényektől eltérően rendelkezhessék. Ez esetben ugyanis a kormány nem sérti meg a jogot, hanem a rendes szabály - ius regulare - mellett fennálló kivételes szabályt - ius irregulare - alkalmazza. Ilyen felhatalmazások részben jogtörténeti, részben közjogi jelentőséggel nagy számban találhatók törvénytárunkban