XI. Közigazgatási reformok a dualizmus korában

törvényhatóság

Olyan középszintű közigazgatási egység, amely a törvény által ráruházott feladatait önállóan intézi. A hatáskörei három hatáskörcsoport körül összpontosulnak, amelyek az önkormányzati jogok gyakorlása, az állami közigazgatás közvetítése, valamint a közérdekű és országos ügyek megtárgyalása. Az 1870:XLII. tc. és az 1886:XXI. tc. is két fajtáját, a vármegyei törvényhatóságokat és a törvényhatósági jogú városokat szabályozza.

1870:XLII. tc.

Az első köztörvényhatóságokról szóló törvény, amely a kiegyezést követően egységesen szabályozta a vármegyei törvényhatóságokat és a törvényhatósági jogú városokat Budapest kivételével. Az első olyan jogszabály volt, amely azzal a céllal készült, hogy teljes körűen kodifikálja a középszintű közigazgatási egységekre vonatkozó joganyagot.

1886:XXI. tc.

A második köztörvényhatóságokról szóló törvény, amely továbbra is egységesen szabályozta a vármegyei törvényhatóságokat és a törvényhatósági jogú városokat. A jogszabály tartalma csak néhány ponton változtatta meg a korábbi törvény rendelkezéseit, amelyek jelentős része a kormányzat centralizáló törekvéseit szolgálta.

centralizáció a közigazgatásban

Az önkormányzati szervektől való hatáskörelvonás a központi kormányzati szervek javára, amely törekvés végigkísérte a dualizmus korának közigazgatási szabályozásának alakulását.

felirati jog

A törvényhatóságok azon az 1870:XLII. tc. által szabályozott joga, miszerint a miniszteri rendeletekkel szemben az illetékes miniszterhez panasszal fordulhattak, ha a vizsgált rendelet törvénytelen vagy a helyi viszonyok között célszerűtlen volt a törvényhatóság álláspontja szerint. A feliratot a főispánon keresztül kellett megküldeni az illetékes miniszterhez. Ha a miniszter elutasította a feliratot, akkor a törvényhatóság köteles volt végrehajtani a rendeletet.

fiumei provizórium

A horvát-magyar kiegyezés különleges jogállást biztosított Fiume (mai nevén: Rijeka) városának, így arra a köztörvényhatóságokról szóló 1870:XLII. tc. hatálya sem terjedt ki, így nem vált a magyar közigazgatási szervezet integráns részévé. 1870-ben ideiglenes jelleggel szabályozták szervezetét, amelynek értelmében a kerület élén a király által kinevezett kormányzó állt, hivatalos nyelve az olasz volt.

törvényhatósági bizottság

Az 1870:XLII. tc. által létrehozott testületi szerv a törvényhatóságokban, amely a főispán elnöklete alatt a törvényhatóságok önkormányzati szerveként funkcionált. Fele részben választott, fele részben pedig virilis tagokból állt. A törvényhatósági bizottság hatáskörébe tartozott többek között a szabályrendeletalkotás, a felirati jog, a tisztviselők megválasztása, a helyi adók kivetése, a törvényhatósági költségvetés és zárszámadás elfogadása, a községek feletti felügyeleti jog gyakorlása.

nyers virilizmus

A virilizmus a legtöbb állami adót fizetők automatikus részvételét jelentette a helyi politikai életben. Az 1870:XLII. tc. honosította ezt meg Magyarországon a törvényhatósági bizottságok vonatkozásában. A nyers jelző azt jelentette, hogy a legtöbb állami adót fizetők, a virilisek a m. kir. adóhivatalok által minden évben összeállított listáról automatikusan, törvényhatósági választás nélkül kerülhettek be.

választott törvényhatósági képviselő

Az 1870:XLII. tc. által létrehozott törvényhatósági bizottság tagjainak fele része, akiket a törvényhatóság arra jogosult választópolgárai hat évre választottak az egyes törvényhatósági választókerületekben.

törvényhatósági szabályrendelet

A dualizmus korában a törvényhatóságok által kibocsátható jogszabálytípus, amelynek megalkotására a törvényhatósági bizottság volt jogosult. A területi hatálya kizárólag az adott törvényhatóságra terjedt ki, valamint nem ellenkezhetett törvénnyel, kormányrendelettel vagy miniszteri rendelettel.

főispán kivételes jogköre

Az 1870:XLII. tc. lehetőséget biztosított a kormánynak arra, miszerint a főispánt felhatalmazhassa, hogy egy miniszteri rendelet végrehajtása érdekében minden szükséges lépést megtegyen: közvetlenül rendelkezzen a tisztségviselőkkel, akár a nem engedelmeskedő tisztségviselőt fel is függeszthette, sőt szükség esetén mással helyettesíthette. A főispán kivételes joga a rendelet végrehajtásával megszűnt.

főispán a polgári korban

Az 1870:XLII. tc. fenntartotta a főispáni tisztséget, akit a vármegyei törvényhatóságok és a törvényhatósági jogú városok élére a belügyminiszter előterjesztésére a király nevezett ki. A legfontosabb feladata a kormányzat érdekeinek biztosítása volt a középszintű közigazgatásban, így a legjelentősebb hatásköre a törvényhatósági bizottság ülésein való elnöki teendők ellátása és a törvényhatósági közigazgatás működésének ellenőrzése volt. 1885-ig főrendi táblai tagsággal rendelkezik.

törvényhatósági tisztviselők

A dualizmus korában a törvényhatósági bizottság által hat évre választott közigazgatási tisztviselők, akiknek feladata a törvényhatóság és a központi kormányzat döntéseinek végrehajtása. Két fajtáját különböztették meg: a központi tisztviselők (pl. alispán, polgármester (törvényhatósági jogú városokban) főjegyző, tiszti ügyész) és a kültisztviselők (szolgabíró, járási orvos, járási mérnök).

alispán a polgári korban

A vármegyei törvényhatóságok elsőszámú választott tisztviselője volt, aki a törvényhatósági közigazgatást irányította, így rendelkezhetett a törvényhatósági tisztviselőkkel. A törvényhatósági jogú városokban az alispánnak megfelelő tisztséget a polgármester töltötte be szinte azonos hatáskörrel.

szolgabíró a polgári korban

A vármegyei törvényhatóságok legfontosabb kültisztviselője volt, aki a járási közigazgatás irányítását látta el, valamint a nagy- és kisközségek felett felügyeleti jogkört gyakorolt. Az 1870:XLII. tc. hatálybalépését követően korábbi törvénykezési jogköreit elveszítette az 1869:IV. tc. releváns rendelkezésére tekintettel.

járás

A dualizmuskori közigazgatás alsó középszintje, a vármegyei törvényhatóságokon belüli közigazgatási egység, amelynek területi beosztását és működését a törvény keretei között a törvényhatóság határozhatta meg. A járást vezető közigazgatási tisztviselő az 1870:XLII tc. értelmében a szolgabíró, amely elnevezést az 1886:XXI. tc. változtatta főszolgabíróra.

tisztviselők fegyelmi felelőssége

A törvény először szabályozta a törvényhatóségi tisztviselők fegyelmi felelősségét. A tisztviselő megsértette vagy hanyagul teljesítette a kötelességét, akkor vele szemben tiszti keresetnek volt helye. A tiszti kereset elrendelését megelőzően a fősipán vagy a törvényhatósági bizottság vizsgálatot rendelhetett el, amelyet a törvényhatóság fegyelmi választmánya teljesített. A vizsgálat eredményét a törvényhatósági bizottság elé kellett terjeszteni, ahol a tiszti ügyészt meghallgatták és ezt követően döntöttek a tiszti kereset megindításáról. A tisztviselő ügyében ezt követően az illetékes királyi törvényszék járt el a büntetőjogi szabályok alapján.

közigazgatási bizottság

Az 1876:VI. törvénycikk által felállított testületi szerv a főispán elnöklete alatt, amelynek feladata a törvényhatósági és a helyi szintű állami közigazgatási szervek működésének összehangolása. A tagjai ennek megfelelően a törvényhatósági tisztviselők, a törvényhatósági bizottság által választott bizottsági tagok és a helyi állami szervek (pl. királyi adófelügyelő, tanfelügyelő) képviselői voltak. A közigazgatási bizottság számos közigazgatási hatáskört gyakorolhatott első fokon, valamint a törvényhatósági tisztviselők fegyelmi ügyeiben való elsőfokú döntést is e szerv számára biztosították a korábbi megoldás, a rendes bíróságok helyett.

garanciális panasz

1907-ben lépett a felirati jog helyébe, miszerint a törvényhatóságok a törvénytelennek vélt miniszteri rendeletekkel szembeni panasszal a Közigazgatási Bírósághoz fordulhattak.

1872:XXXVI. tc.

A Budapest székesfővárosról rendelkező törvény, amely egyesítette Buda és Pest szabad királyi várost, Óbuda mezővárost és a Margit-szigetet, így létrehozva az ország fővárosát. Ennek értelmében Budapest is törvényhatóságnak minősült, ez a törvény pedig az ettől való eltéréseket rögzítette.

főpolgármester

Az 1872:XXXVI. tc. által létrehozott Budapest székesfőváros élén álló tisztségviselő, így a többi törvényhatóságtól eltérően ezt a pozíciót nem a főispán töltötte be e közigazgatási egységben. A főpolgármestert a király által jelölt három személy közül a törvényhatósági bizottság választotta.

tisztított virilizmus

Az 1872:XXXVI. tc. értelmében Budapest székesfőváros törvényhatósági bizottsága kapcsán érvényesülő alapelv, amelynek értelmében a legtöbb adót fizető polgárok névsorából a választópolgárok választhatták meg a törvényhatósági bizottság fele részének tagjai

1871:XVIII. tc.

A községekről szóló törvény, amely a dualizmus korában először rendezte a községek közigazgatási szervezetét, ezáltal megteremtve a magyar közigazgatási szervezet alsó szintjét. Három községtípust szabályozott a törvény: a kisközség, a nagyközség és a rendezett tanácsú város.

kisközség

A községek azon csoportját képezte az 1871:XVIII. tc. értelmében, amelyeknek kis lakosságlétszámuk volt és a csekély gazdasági erejéből kifolyólag a törvény által ráruházott feladatait önállóan nem volt képes ellátni, amelynek következtében több kisközség együttesen látta el feladatait. E közigazgatási egységekkel szemben a felügyeleti jogkört a szolgabíró gyakorolta.

nagyközség

A nagyközség már lakosságszáma és teherbíróképessége okán önállóan is képes volt ellátni feladatait, így önállóan foglalkoztatták a községi közigazgatás törvényes működését felügyelő jegyzőt. A felügyeleti jogot vele szemben is a szolgabíró gyakorolta.

rendezett tanácsú város

Az 1871:XVIII. tc. által szabályozott községtípus, amelyek megfelelő gazdasági erővel rendelkeztek ahhoz, hogy a községekre ruházott feladatokon kívül a kis- és nagyközségek esetében a járási tisztviselők által ellátott feladatokat is önállóan gyakorolják. Ennek okán a rendezett tanácsú város a járással volt azonos rangú és közvetlenül a vármegye alá tartozott.

körjegyző

A több kisközségből létrejövő községi szövetkezés által alkalmazott tisztviselő, aki a jegyzői feladatokat látta el a szövetkező községekben. A községi közigazgatási szervezet törvényes működését biztosította

községi illetőség

a község és annak polgára között fennálló közjogi jogviszony, amelyet elsőként az 1871:XVIII. tc. szabályozott. A községi illetőséget meg lehetett szerezni leszármazással és kérelemmel. Ez utóbbi esetben igazolni kellett a két évi helyben lakást és az adófizetést. A magyar állampolgárság megszerzésének is előfeltétele volt.

községi képviselőtestület

az 1871:XVIII. tc. értelmében a községek önkormányzati jogokat gyakorló testülete, amelyek fele részben választott tagokból, fele részben virilisekből álltak. A létszáma a községek lakosságszámához igazodott. A hatáskörébe tartozott többek között a községi szabályrendeletalkotás, a községi költségvetés meghatározása és a zárszámadás elfogadása, valamint a helyi adók kivetése.

községi elöljáróság

az 1871:XVIII. tc. értelmében a községek végrehajtási testülete, amelynek tagjai a községi tisztviselők. A kis- és nagyközségek esetében a vezetője a bíró, a rendezett tanácsú városoknál pedig a polgármester.