Az egyházszakadás, a nyugati és a keleti kereszténység fő jellemzői.

1054.

X. Leó, római pápa és Kerulláriosz, konstantinápolyi pátriárka kölcsönösen kiközösítették egymást, és ezáltal egymás híveit. A keleti és nyugati egyház véglegesen kettészakadt (szkizma) római katolikus és ortodox egyházra.

VII. Gergely (1073-1085)

Római pápa. A clunyi reform képviselője. Célja a Szent Ágoston által megfogalmazott Civitas Dei (Isten országa) megteremtése. Visszautasította a világi befolyást, tiltotta az egyházi tisztségek pénzért való árusítását (szimónia), támogatta a papi nőtlenséget (cölibátus). A főpapok beiktatási jogát magának követelte (invesztitúra). A Dictatus Papae című bullájában kinyilvánította, hogy egyedül ő használhat császári jelvényeket. Szembekerült IV. Henrik német- római császárral (invesztitúraharc), akinek 1084-es támadása miatt életének utolsó éveit önkéntes száműzetésben töltötte.

III. Ince (1198-1216)

Római pápa. Az ő pápasága alatt Európa fejedelmei és uralkodói elismerték Róma első elsőségét. Tekintélyét bizonyítandó a legtöbb európai konfliktusba beavatkozott, keresztes hadjáratot hirdetett (a negyedik). Fellépett az eretnekek ellen, létrehozta az inkvizíciót. Támogatta a ferenceseket, a domonkosokat, akik később jogot kaptak az eretnekek felkutatására.

Clunyi reformok

A 9. században kiéleződött a harc az egyházi és világi hatalmasságok között. Az egyházi tisztségek gyakran méltatlan kezekbe kerültek. A megújulás élére Cluny állt. Eredeti céljuk a benedeki szellem folytatása volt. Később a cölibátus bevezetéséért és a szimónia eltörléséért folytattak küzdelmet. Kidolgozták a kánonjogot (egyházjog), egy Róma központú keresztény világirodalom létrehozását fogalmazták meg. Az invesztitúraharcot elindító VII. Gergely pápa is a kolostor apátja volt.

Pápa (pappasz= atya)

A római katolikus egyház és a pápai állam feje, Róma püspöke. Szent Péter utóda, Krisztus földi helytartója. 1039 óta a bíborosok testülete választja.

Zsinat lásd: 1.3.3.

Keresztes hadjáratok

A Szentföld visszafoglalására indított hadjáratok. Jeruzsálem három világvallás kiemelten fontos, szent helye. A zsidók ősi fővárosukat, a keresztények Jézus halálának helyszínét, az iszlámhívők Mohamed próféta égi mennybemenetelének egyik állomását tisztelik benne. A város a 7. században került a muszlimok kezére, és bár a Krisztus- hívő zarándokok általában eljuthattak szent helyeikre, a keresztény világ számára az iszlám uralom a Szentföld megszállását jelentette. Az előre törő iszlámmal szemben egy ideig a keresztény érdekek védelmezőjének tekintették a Keletrómai Birodalomból létrejött Bizánci Birodalmat, ám miután 1071-ben a szeldzsuk törökök szétzúzták a bizánci hadsereget, a birodalom jelentősen vesztett erejéből. Ebben a helyzetben hirdette meg II. Orbán pápa 1095 novemberében a keresztes hadjáratot. A pápák és a katolikus egyház által szentesített hadjáratok a 11-13. században a Szentföld visszafoglalására indultak. A hadjáratokban részt vevők teljes bűnbocsánatot remélhettek. A vallási indíttatás mellett megszervezésükben társadalmi okok is szerepet játszottak, hiszen a hadjáratokban részt vevő lovagok földet reméltek, mert az elsőszülötti öröklési jog miatt a család többi férfi tagja föld nélkül maradt. Indultak keresztes hadjáratok Európában is az eretnekek, a muszlimok, később a törökök ellen.

Zsidóüldözések

A keresztes hadjáratokat követően azok a szegények, akik megfelelő jövedelem híján nem jutottak el a Szentföldre, vallási indíttatásból a zsidóság ellen fordultak (antijudaizmus). Ezután terjedt el a zsidóüldözés Európában. A IV. laterián zsinat (1215) előírta a zsidók és keresztények elkülönülését (nagyhéten kijárási tilalmat rendeltek el, illetve előírták a megkülönböztető viseletet számukra).

Antijudaizmus

A zsidó vallást bíráló tanítás. Történetének első századaiban a kereszténység antijudaista volt. Ugyanebben az időben a zsidó vallás is keresztényellenes vallási jellemvonásokat öltött. Hitvitájuk két legfontosabb pontja Jézus messiási voltának kérdése. A keresztény vallás azt veti a zsidó vallás képviselőinek a szemére, hogy nem ismerték föl Jézusban a Messiást, a Krisztust, és hogy képtelenek belátni, hogy Jézussal együtt érkezett az Újszövetség időszaka.

Kiközösítés (excommunicatio)

A keresztény egyházban alkalmazott büntetés, az egyházi közösség életében való részvétel kisebb vagy nagyobb mértékű megszorítását jelentette. A kiközösítettek nem vehettek részt istentiszteleteken, nem vehettek magukhoz szentséget, nem részesülhettek egyházi temetésben. A nekik tett eskü érvénytelen volt, ezért a kiközösítés politikai játszmák eszközévé is válhatott (pl. IV. Henrik német- római császár). A legsúlyosabb büntetés a kiátkozás.

Eretnekek (haireszisz= elválasztás)

Keresztények, a katolikus egyház hitelveitől eltérő nézeteket vallottak. Az ősegyház szegénységéhez akartak visszatérni, a Bibliát fogadták el mértékadónak, elutasították a papság életmódját. A mozgalom a 12-13. században elsősorban a dél- európai területeken terjedt el (bogumil, valdens, kathár, albigens mozgalom). Az “eltévelyedetteket” felkutatták és inkvizíció elé állították.

Inkvizíció (felkutatás)

Egyházi törvényszék, amelynek feladata az eretnekek felkutatása és megbüntetése volt. Létrehozása III. Ince nevéhez fűződik (1215). A reformáció idején III. Pál pápa újította fel működését.

Zarándok

Megszentelt helyre, kegyhelyre látogató hívő. Az oda vezető utat gyalog teszi meg, és az időt elmélkedésre, elmélyedésre használja. A zarándoklat a vallásos élet gyakorlásának egyik fontos megnyilvánulása. A három legjelentősebb keresztény zarándokhely: Róma Compostella és Jeruzsálem.

Ereklyék

Szentekkel kapcsolatban lévő földi maradványok, tárgyak, amelyek már a kereszténység első századaiban vallásos tiszteletben részesültek. Az 5. századtól szokássá vált az ereklyéket az oltárban elhelyezni. Magyarországon a szentté avatások után növekedett meg számuk (Szent István és Szent Gellért ereklyéi).

Pátriárka

A görögkeleti (ortodox) egyházban a nemzeti egyház vezető főpapja. Számuk a hittérítésnek köszönhetően nőtt, összesen kilenc, ehhez az egyházhoz tartozó pátriárka van jelenleg.

Római katolikus egyház (egyetemes, általános)

Az 1054-es egyházszakadás után a nyugati keresztények a pápa főségét ismerték el, és a római latin nyelvű liturgiát követték. Az egyház hierarchikus felépítésű. Az egyházmegyék egyháztartományt alkotnak az érsek főségével. Az egyház megyék élén a püspökök állnak, az egyházmegyék esperességekre és plébániákra tagolódnak. A római katolikus egyház központja Róma.

Ortodox egyház (hithű, igazhitű, óhitű)

Európa keleti területein visszautasították Róma egyeduralmi törekvéseit. A volt Keletrómai Birodalom területén létrejövő ortodox egyháznak nincs központi irányításuk, egymástól függetlenül patriarchátusok. A tiszteletbeli elsőséget a Konstantinápolyi Ortodox Egyház pátriárkája élvezte 1453-ig. Működésükben meghatározó volt az uralkodó befolyása (pl. bizánci császár, orosz cár). Az egyetemes kereszténység egyetlen legitim öröködének tekintik magukat (ortodoxia= igaz hit).

Eltérések a római katolikus és az ortodox egyház között

Az ortodoxia elutasítja a római pápa tévedhetetlenségének tanát. Szerintük a Szentlélek csak az Atyától származik, míg nyugaton az Atyától és a Fiútól is. Nyugaton hittek a purgatórium létében, keleten nem. Az úrvacsorán nyugaton kovásztalan, keleten kovászos kenyeret használtak. Keleten tiltják a szentképek, szobrok tiszteletét, Krisztus csak egyféleképpen lehetett ábrázolni (ikonok). A templomokban általában ülőhelyek nincsenek, a résztvevők állnak vagy térdelnek. Nincsnek hangszerek, se orgona, se harmónia, hanem a kórus vagy a kántor énekel. Nyugaton folyamatos a szentképek tisztelete, a művészet nagyobb szabadságot élvez. A hangszerek használata elfogadott.