Theological and Religious Vocabulary

A collection of vocabulary terms and definitions regarding theological concepts, church history, and biblical studies.

Advent

adventus „megérkezés”. Az uralkodó ünnepélyes megérkezése. A keresztyénségben Jézus megérkezése, illetve eljövetele. Karácsony előtti négy hét neve.

Agnus Dei

Isten báránya, Krisztus; a római katolikus ima és ének kezdőszava. Gyakori vallási jelvény egy fekvő bárány, amely felett zászló leng, b) a római katolikus mise egyik főrésze.

Anabaptisták

baptisma = keresztség – újrakeresztelők. A reformáció korában keletkezett felekezet, amely nem ismerte el más felekezetek keresztelésének hatályát: az így megkeresztelteket ismét megkeresztelte.

Apokalipszis

leleplezés, kijelentés, kinyilatkoztatás; az Újszövetség zárókönyvének, a Jelenések könyvének neve.

Apokrifok

azok az iratok tartoznak ide, amelyeket általánosan nem fogadtak el kanonikusnak, egyesek vagy egyes zsinatok azonban igen. (Az „apokripha” görög kifejezés jelentése: elrejtett. Arra utal, hogy ezeket az iratokat nem volt szabad olvasni a zsinagóga, illetve a keresztyén gyülekezet istentiszteletein.)

Armageddon

a Jel 16:16 szerint a gonosz és a jó erők végső küzdelmének színhelye („Megiddó hegye” gyakori harctér).

Ateizmus

(gör a-theos) – „istentelen”; a transzcendens lény létezését elutasító irányzat, az alapszó az Isten (istenek) iránti gyakorlati magatartást jelöli (vö. Ef 2:12); az ateizmus filozófiai-világnézeti műszó, elvi tartalommal.

Attribútum

(lat) – lényegi tulajdonság, istenek, szentek jelvényei.

Baptisma

(gör-lat.) – elmerülés, elsüllyedés. Az Újszövetségben a keresztség fogalma.

Blaszfémia

(gör) – istenkáromlás

Civitas Dei

(lat) – Isten országa. Augustinus (Kr.u. 354–430) egyik legfőbb műve a 22 könyvből álló De civitate Dei (Isten városáról). Ebben a műben a történelmet úgy vázolja fel, mint két szemben álló város harcát: az egyik Isten városa (civitas Dei), melynek lakói a keresztények, a másik Sátán városa (civitas diaboli), melyben a pogányok laknak.

Communio sanctorum

(lat) – szentek közössége. Luther szerint az egyház a földön élő szenteknek szent csoportja vagy gyülekezete, egy fő – Krisztus – alatt, a Szentlélek által összegyűjtve, egy hitben, egy értelemben s értelemben, különböző adományokkal, de azért egyetértve a szeretetben minden versengés és szakadás nélkül. A római katolikus egyházban az anyaszentegyház összes tagjainak szellemi egyesülése, úgyhogy az egyik tagnak lelki javaiban a többi is részesül.

Confessio

(lat) – vallomás, hitvallás; gyónás; (hit)felekezet; hitcikkek gyűjteménye, az ókeresztyén és a korai középkori templomokban földalatti kamra neve, az oltár alatt vagy mellett elhelyezkedő mártír sír előtt, ahonnan ráláthattak a sírra.

Creatio ex nihilo

(lat) – semmiből való teremtés. Isten a világot a semmiből teremtette, így a dualizmussal szemben Istennek mint Teremtő Atyának az elsőbbségét fejezték ki.

Credo

(lat) – „Hiszek...”; az Apostoli Hitvallás elnevezése a latin kezdőszó után.

Deizmus

(lat) – a felvilágosodás korából eredő tan, mely szerint Isten csupán a világ alkotója, aki a továbbiakban nem avatkozik bele a világ folyásába.

Diakónus

(gör) – szolga. Általában nem lelkészi képesítésű, de főfoglalkozású gyülekezeti munkás elnevezése. A római katolikus egyházban alsó papi fokozat: „szerpap”. Az evangélikus egyházban néhány helyen a másodlelkész címe.

Diabolosz

(gör) – szétdobáló, ellenlábas, gáncsoskodó. Minden jó ügy ellensége: ördög, Sátán.

Dogma

(gör) – tan, vélemény, határozat, rendelet. Az egyház tanításának összefoglaló neve.

Dualizmus

(lat) – a létet két egyenrangú ellentétes és független alapelvvel (az anyagival és testivel – ember, a jóval és rosszal – teremtés) magyarázó felfogás.

Eklézsia

(gör) – eredetileg népgyűlés; egyházban: gyülekezet, egyház, templom. Az ószövetségi gyülekezethez csak Izráel fiai tartoztak, az újszövetségihez kivétel nélkül tartozhat mindenki (vö. Gal 3:28).

Episzkoposz

(gör) – felvigyázó, püspök. Az ókeresztyén egyházban a gyülekezet anyagi ügyeinek intézője, később szellemi vezetője, a püspökök elődje.

Eszkatológia   

(gör) – a végső dolgokról (halál, feltámadás, utolsó ítélet, világvége) szóló tanítás.

Esszénusok      

(gör) – palesztinai zsidó aszkéta szekta az i.e. 2. századtól a Kr.u. 1. századig. Vagyonközösségben éltek, elutasították a rabszolgaságot és a templomi áldozatokat, szigorú tisztasági törvényeket követtek.

Eukarisztia    

(gör) – hálaadás, úrvacsora. Jézus az utolsó vacsorán vette a kenyeret és „hálát adva”, megtörte. A római katolikus egyházban az oltári szentséget jelenti, mely egy a hét szentség közül.

Ex opere operato

(lat) – „az elvégzett munka alapján”. Katolikus teológiai elv, mely szerint a szentségek a kiszolgáltató személyes méltóságától vagy hitétől függetlenül, önmagukban, a szertartás szabályos elvégzése által hatékonyak, ha a befogadó nem állít akadályt a kegyelem elé.

Exegézis

(gör) – kifejtés, írásmagyarázat.

Exodus

(gör) – kivonulás. Izráel kivonulása Egyiptomból. Mózes második könyvének görög címe.

Filioque

(lat) – szó szerint: „és a Fiútól”. A nícea–konstantinápolyi hitvallás kiegészítése (a Szentlélek az Atyától és a Fiútól származik), amely a nyugati és keleti egyházszakadás egyik fő teológiai oka lett.

Genezis

(gör) – eredet, keletkezés, teremtés. Mózes első könyvének görög címe.

Gnoszticizmus

(gör) – vallásfilozófiai tanrendszer. Azt tanították, hogy misztikus úton közvetlenül kapcsolatba kerülhetnek az istenséggel, és így olyan ismeretre (gnózis) tehetnek szert, amely felülmúlja a hitet.

Gyehenna

(héb) – a Hinnom-völgy nevéből származó kifejezés. Jeruzsálem melletti szemétégető hely volt, amely az Újszövetségben a kárhozat, a túlvilági büntetés és a pokol tüzének jelképévé vált.

Hallelujah

(héb) – dicsérjétek az Urat! Örömujjongás, dicsőítő felkiáltás a zsoltárokban és a keresztény liturgiában.

Herezis

(gör) – eredetileg szakadármozgalom. Tévtanítás, eretnekség.

Hermeneutika

(gör) – a szöveg magyarázatának alapelveivel és módszereivel foglalkozó tudomány.

Ikon

(gör) – kép, képmás. A keresztyén egyházban a Megváltót, Máriát és a szenteket ábrázoló képek megjelölésére szolgál; az ortodox egyház szentképeinek neve.

Immanuel

(héb) – „velünk az Isten!”. Az Isten Fia emberré lett (Ézs. 7:14, 8:8, Mt. 1:23).

Infallibilitas

(lat) – csalatkozhatatlanság, tévedhetetlenség. A római katolikus tanítás szerint a pápa nem tévedhet, ha az egyházi tanítás kérdéseiben hivatalosan (ex cathedra) nyilatkozik. (I. Vatikáni Zsinat, 1870.)

Inspiráció

(lat) – ihletettség. A teológiában a Szentírás isteni ihletettségét jelenti, miszerint a bibliai szerzők a Szentlélek vezetése alatt írták le a szövegeket.

Kálvária

(lat) – koponyák helye (a héb. Golgota fordítása). Az a domb, ahol Krisztust megfeszítették. Átvitt értelemben olyan magaslatok, ahová keresztút vezet fel 14 stációval.

Kanonikus       

(gör) – a kánonhoz tartozó, hitelesnek elismert szentírási könyv. Kánon: a hitelesnek elismert bibliai könyvek hivatalos jegyzéke.

Katekizmus

Az egyházi tanítást röviden (gyakran kérdés-felelet formájában) összefoglaló tankönyv. Átvitt értelemben: hitvallás.

Katolikus

(gör) – egyetemes, általános. Az egész világra kiterjedő keresztény egyház megjelölése.

Konfirmáció     

(lat) – megerősítés. A protestáns egyházakban a keresztség megerősítése, a hívő tudatos hitvallása a gyülekezet előtt, amellyel az egyház teljes jogú tagjává válik és úrvacsorázhat.

Kóser

(héb) – tiszta, megfelelő, alkalmas. A zsidó vallási előírásoknak megfelelő, fogyasztásra megengedett ételek és rituális tárgyak jelzője.

Laikus

(gör) – néphez tartozó. Nem felszentelt, világi személy az egyházban.

Laudáció

(lat) – magasztalás, méltatás, dicsőítő beszéd.

Lekció  

(lat) – felolvasott bibliai szakasz az istentiszteleten a liturgikus rend szerint.

Liberum arbitrium

(lat) – szabad akarat. Filozófiai és teológiai fogalom az ember döntési szabadságáról a jó és a rossz között.

Liturgia

(gör) – eredetileg közmunka. Az egyházi istentisztelet hivatalos, szabályozott rendje, a szertartások összessége.

Logosz

(gör) – gondolat, szó, beszéd, Ige, tantétel. Teológiai fogalom, amelyet János evangéliuma Krisztusra, az isteni és teremtő Igére alkalmaz.

Mammon

(szír-arám) – a gazdagság, a vagyon és a pénz istene vagy megszemélyesítője az Újszövetségben, amely elvonja az embert Istentől.

Manna

(héb) – „Mi ez?”. Az a csodás eledel, amellyel Isten táplálta a pusztában vándorló Izráel fiait.

Mártír

(gör) – tanú, bizonyságtevő. Vértanú, aki a hitéért az életét adja.

Masszoréták   

(héb) – a hagyomány őrzői. Azok a zsidó írástudók, akik a bibliai héber szöveg megőrzésével, pontos másolásával és magánhangzókkal való ellátásával foglalkoztak.

Meditáció

(lat) – elmélkedés, belső elmélyülés, vallásos gondolkodás egy lelki vagy szentírási igazságról.

Menóra

(héb) – a hétágú gyertyatartó neve. Kultikus tárgy, a zsidóság ősi szimbóluma.

Metafizika

(gör) – a filozófiának a tapasztalaton és az érzékelhető világon túli, végső kérdésekkel (lét, lélek, Isten) foglalkozó ága.

Metanoia

(gör) – az értelem és az életút megváltoztatása, bűnbánat, megtérés.

Misszió

(lat) – küldetés, megbízatás. A keresztény hit terjesztése és az evangélium hirdetése a világban (Missziói parancs: Mt 28:19).

Ökumenikus

(gör) – az egész lakott földre kiterjedő. A különböző keresztény felekezetek közeledését, egységtörekvését célzó mozgalom.

Ortodoxia

(gör) – igaz hit, helyes tanítás. A hitelvekhez való szigorú, hagyományőrző ragaszkodás (a herézis ellentéte).

Panteizmus

(gör) – mindenség és Isten azonosítása. Vallásfilozófiai irányzat, amely Istent a természettel azonosítja, tagadva a világ felett álló személyes Istent.

Páska  

(héb. peszah) – kikerülés, átmenet. A zsidó húsvét, az egyiptomi rabszolgaságból való szabadulás ünnepe; a kereszténységben Krisztus áldozatának előképe.

Passio

(lat) – szenvedés. Jézus szenvedésének, keresztútjának és kereszthalálának története, elbeszélése, illetve megjelenítése.

Patriarcha

(gör) – ősatya. Az Ószövetség nagy alakjai (Ábrahám, Izsák, Jákób), valamint a keleti keresztény egyházak legfőbb vezetőinek címe.

Patrisztika

(gör) – az egyházatyák (Kr.u. 1–7. sz.) életével, munkásságával és teológiájával foglalkozó tudományág.

Pietizmus

(lat) – a 17. században Spener munkásságával (1675) megindult vallási megújulási mozgalom, amely a dogmatizmussal szemben a személyes vallásos élményt, a belső kegyességet és a gyakorlati keresztény életet hangsúlyozta.

Predestináció

(lat) – eleve elrendelés. Református teológiai tanítás, mely szerint Isten a világ teremtése előtt szabad akaratából elhatározta, hogy kiket juttat el az üdvösségre és a kárhozatra.

Presbiter

(gör) – vén, elöljáró. A protestáns egyházakban a gyülekezet választott világi vezetője. A katolikus egyházban a püspök alatti papi fokozat (áldozópap).

Primatus

(lat) – elsőbbség. A római pápa legfőbb joghatósági és tanítói elsőbbsége az egész egyház felett.

Providencia

(lat) – gondviselés. Istennek a teremtett világot fenntartó, irányító és gondozó szeretetteljes tevékenysége.

Psalmus           

(lat) – zsoltár, imádság, dicsőítő ének. A Bibliában a Zsoltárok könyve 150 ilyen éneket tartalmaz.

Purgatórium    

(lat) – tisztítóhely. Katolikus tanítás szerint az a túlvilági állapot, ahol a kegyelmi állapotban elhunyt lelkek bocsánatos bűneikért vagy a földi elégtétel hiányáért megtisztulnak, mielőtt a mennyországba lépnének.

Rabbi

(héb) – mesterem, tanítóm. A zsidó vallási közösség szellemi vezetője, törvénymagyarázója.

Reformáció

(lat) – visszaalakítás, megújítás. A 16. századi egyházi és társadalmi megújulási mozgalom, amely a Biblia alapjaihoz kívánta visszavezetni az egyházat.

Sákramentum

(lat) – szentség. Krisztus által rendelt szent cselekmény, látható jel, amely a láthatatlan isteni kegyelmet közvetíti. A protestánsoknál 2 (keresztség, úrvacsora), a katolikusoknál 7 szentség van (keresztség, bérmálás, eucharisztia, bűnbocsánat, betegek kenete, házasság, egyházi rend).

Seol

(héb) – alvilág, a halottak birodalma az Ószövetségben, ahol a lelkek árnyékként léteznek.

Septuaginta

(lat) – hetven (LXX). Az Ószövetség legősibb és legfontosampbb görög fordítása, amelyet a hagyomány szerint 72 zsidó tudós készített Alexandriában.

Sitz im Leben

(ném) – életbeli helyzet. A bibliai szövegmagyarázatban (exegézisben) egy-egy szentírási szakasz, irodalmi forma eredeti társadalmi, vallási és történelmi környezetének vizsgálata.

Skolasztika

(lat) – iskolai filozófia. A középkori keresztény filozófia és teológia módszere, amely a hit igazságait racionális, logikai úton igyekezett bizonyítani és rendszerezni (pl. Aquinói Szent Tamás).

Soli Deo Gloria

(lat) – Egyedül Istené a dicsőség! A reformáció egyik alapelve (az 5 „Sola” egyike), mely szerint minden emberi cselekedet célja kizárólag Isten dicsőítése lehet.

Szótérologia    

(gör) – a megváltásról, a szabadításról és az üdvösségről szóló teológiai tanítás.

Spiritus Sanctus

(lat) – Szentlélek, a Szentháromság harmadik személye.

Superstitio       

(lat) – babona, alaptalan vallásos tévhit.

Szanhedrin

(gör-héb) – a zsidó nagytanács. A fogság utáni és a római kori zsidóság legfőbb vallási, törvényhozó és igazságszolgáltató testülete Jeruzsálemben.

Szinopszis        

(gör) – együttlátás. Az első három evangélium (Máté, Márk, Lukács) összefoglaló elnevezése (szinoptikusok), mivel szerkezetük és tartalmuk miatt párhuzamosan, egymás mellett is olvashatók.

Teizmus

(gör) – hit egy személyes Istenben, aki értelmes, szabad akarattal bír, teremtette a világot, és gondviselésével ma is aktívan fenntartja azt (szemben a deizmussal).

Teodícea

(gör) – „Isten igazolása”. Annak a kérdésnek a teológiai vizsgálata, hogyan egyeztethető össze a jóságos és mindenható Isten létezése a világban tapasztalható rosszal és szenvedéssel.

Teológia

(gör) – istentan, hittudomány. Istenről, a vallási igazságokról és a kinyilatkoztatásról szóló tudományos rendszer.

Tradíció             

(lat) – hagyomány. Az egyházi közösség által fontosnak tartott, szóban vagy írásban továbbörökített tanítás és hitigazság.

Trinitas

(lat) – Szentháromság. Az egyetlen Isten három személyének (Atya, Fiú, Szentlélek) egysége.

Unitárius           

A Szentháromságot és Krisztus istenségét el nem fogadó (antitrinitárius) protestáns felekezet, amely Erdélyben és Magyarországon gyökeresedett meg.

Vulgata

(lat) – elterjedt, általános. Szent Jeromos (Hieronymus) 4. századi latin bibliafordítása, amelyet a katolikus egyház hivatalosan elfogadott.

Testamentum

(lat) – szövetség, végrendelet. A Szentírás két fő része: Ószövetség és Újszövetség.

Korál

Római katolikus gregorián ének; protestáns egyházi népének.

Doxologia          

(gör) – dicsőségmondás, dicsőítés, dicsőítő ének. Az Úri ima (Mt 6:9kk) befejező része.

Cölibátus

(lat) – papi nőtlenség.

abrakadabra   

Antik varázsige, lázból és betegségből való gyógyításban használt formula.