Római szatirikus költő. A „Mens sana in corpore sano” mondást eredetileg kritikai céllal használta: szerinte a rómaiak ostoba kérések helyett testi-lelki épségért imádkozzanak. Nem a fizikum dicsőítését, hanem a józan kívánatosságot hangsúlyozta.

Decimus Junius Juvenalis (60–127)

Leírás:
Pergamoni orvos, gladiátoriskolák orvosa. A gimnasztikát a gyógyító medicina részének tekintette, és összefoglaló műveket írt a gyógyító mozgásokról.

Claudius Galenus / Galénosz (129–199)

Renesszánsz tudós és művész, aki anatómiai kutatásaival feltárta a mozgások izomműködési alapjait, ezzel hozzájárult a gimnasztika fejlődéséhez.

Leonardo da Vinci (1452–1519)

A „De arte gymnastica” szerzője. A testgyakorlatok egészségmegőrző és gyógyító szerepét hangsúlyozta a középkor végén.

Hieronymus Mercuriális (1530–1606)

Római szatirikus költő. A „Mens sana in corpore sano” mondást eredetileg kritikai céllal használta: szerinte a rómaiak ostoba kérések helyett testi-lelki épségért imádkozzanak. Nem a fizikum dicsőítését, hanem a józan kívánatosságot hangsúlyozta.

Decimus Junius Juvenalis (60–127)

Az „elemi gimnasztika” megalkotója. A gyakorlatokat az ízületek mozgása alapján rendszerezte; az előkészítő gyakorlatok fontosságát emelte ki.

Johan Henrich Pestalozzi (1746–1821)

Az újkori testnevelés megalapítója. Foglalkozott a gimnasztika céljaival, élettani hatásaival és oktatásának módszertanával. Szerinte a testnevelés a nemzetnevelés alapja

Johan Christoph Friedrich Guts-Muts (1759–1838)

A német tornarendszer kidolgozója. A fegyverbe szólítható ifjúság képzésére rend- és szabadgyakorlatokat, egyensúlygyakorlatokat alakított ki; elhagyta a birkózást és úszást.

Friedrich Ludwig Jahn (1778–1852)

A svéd gimnasztikai rendszer megalkotója. Négy részre osztotta a mozgások rendszerét: pedagógiai, katonai, gyógyító (orvosi), esztétikai. A „mindenki számára elérhető” mozgásrendszert hangsúlyozta.

Pehr Henrik Ling (1776–1839)

A német gimnasztika továbbfejlesztője. Bevezette a kéziszerek használatát és zenét alkalmazott a gyakorlatokhoz, ezzel modernizálta a torna oktatását.

Adolf Spiess (1810–1858)

A modern testkultúra és mimikai művészet előfutára. A mozgást és kifejezést integráló gimnasztikai rendszert alkotott, az egészséget és szépséget együtt kezelte.

François Delsarte (1811–1871)

Német orvosnő, akinek gimnasztikai rendszere anatómiai alapokra épült. Módszere lett a modern gyógytorna és gyógytestnevelés előfutára; elutasította a régi, katonás tartást.

Bess Mensendieck (1864–1957)

Zene- és mozgáspedagógus. A zenei ritmus érzékeltetésére mozgásos gyakorlatokat használt; ezzel új gimnasztikai irányzatot hozott létre.

Émile Jaques-Dalcroze (1865–1950)

Az „orkesztika” (mozdulattudomány) megalkotója. A mozgást négy részre (plasztika, ritmika, dinamika, szimbolika) bontotta; rendszere geometriai alapokon elemezte az emberi mozgást.

Dienes Valéria (1879–1978)

A dán gimnasztikai rendszer megteremtője (1922). A lendületet, folyamatos mozgást és harmóniát hangsúlyozta; „hajlékonyító, erősítő, ügyesítő” gyakorlatokat különített el. Jelentős európai hatást gyakorolt.

Niels Bukh (1880–1950)

A nemzetközi gimnasztikai és mozdulatművészeti irányzatokra építve az 1940-es évektől alakította ki és írta le a torna és gimnasztika máig több helyen használt rendszerét és terminológiáját. Jelentős szerepe volt a magyar szaknyelv, fogalomrendszer és módszertan egységesítésében.

Kerezsi Endre (1908–1971)