1/56
Looks like no tags are added yet.
lex Caecilia Didia
Kr.e. 98.
Megtiltja, hogy a magisztrátus több, tárgyilag össze nem függő indítványt közös javaslatba foglaljon abból a célból, hogy egy népszerűtlen indítványt a többi közé csempészve a népgyűléssel elfogadtasson.
lex Hortensia
Kr.e. 287.
A plebiscitum hatályát az egész népre kiterjesztette.
lex Publilia Philonis
Kr.e. 339.
Már a beterjesztendő törvényjavaslatokhoz előírta a szenátus előzetes egyetértését.
Ulpianus
A törvényeket szankcióik szerint osztályozta.
lex Voconia
Semmisnek nyilvánítja azt, hogy első adóosztálybeli polgár nőt nevezzen örököséül.
lex Cincia
Tilt bizonyos ajándékokat.
lex Furia testamentaria
Megtiltja 1000 as-nál nagyobb értékű hagyomány elfogadását a többletérték négyszeresének megfelelő büntetés terhe mellett.
Terentilius Arsa
Ő vezette a tribunusok lázadását a szokásjog írásba foglalásáért.
Labeo, Gaius
Principátus korának két jogtudósa, akik külön kommentárt írtak a XII táblás törvényhez.
Hadrianus császár
Ő bízta meg Salvius Iulianust, hogy az ediktumok anyagát, szövegüket összhangba hozva összeszerkessze.
constitutio Antoniniana
212.
Példa a császári edictumra.
oratio Severi
Példa az oratio principisre.
decretum divi Marci
Példa a császári decretumra.
Papinianus, Ulpianus
Magister libellorumként vezetője voltak az “a libellis” kancelláriának.
Diocletianus
Az ő uralkodása alatt jött létre a császári rendeletek két magángyűjteménye: a Codex Gregorianus és a Codex Hermogenianus.
Codex Gregorianus
291
A császári rendeletek egy magángyűjteménye, összeállítója Gregorius, az “a libellis” kancellária munkatársa. A Hardianustól Diocletianusig terjedő korból való rendeleteket foglalta magában.
Codex Hermogenianus
295
A császári rendeletek egy magángyűjteménye, összeállítója Hermogenianus, az “a libellis” kancellária munkatársa. Diocletianus 293-294. évi konstitúcióit foglalta magában, melyeket mások utóbb 205-ig kiadott rendeletekkel egészítettek ki.
Codex Theodosianus
438
Az első hivatalos rendeletgyűjtemény, II. Theodosius keletrómai császár készíttette. A Codex Gregorianus, a Codex Hermogenianus anyagát, a Constantinus óta kibocsátott konstitúciókat és a jogirodalomból vett kivonatokat tartalmazott volna, de végül csak a Constantinus óta kiadott császári rendeleteket, azok elavult vagy felesleges részeit elhagyva foglalta magában. Használatban maradt a Codex Iustinianus életbe lépéséig.
16 könyvre tagolódik, több mint 3000, zömében közjogi és közigazgatási táárgyú konstitúciót tartalmaz.
Novellae Posttheodosianae
Rendeletgyűjtemény, amely 83 konstitúciót tartalmaz a 438-468 közötti évekből.
Gnaeus Flavius
Appius Claudius Caecus pontifex maximus írnoka, akik Kr.e. 300 körül közzétette a formulákat és a naptárt (ius Flavianum).
Tiberius Coruncanius
Az első blebejus pontifex maximus, aki Kr.e. 250 körül megkezdte a jogtudomány nyilvános oktatását azzal, hogy a hozzá forduló peres felek számára responsumot osztott és tanítványai előtt megtárgyalta.
Sextus Aelius
Civiljogot összefoglaló Tripertita című munkája jelenti a pontifikális korszak végét.
Tripertita
Kr.e. 250 körül
Sextus Aelius munkája, amely a civiljogot hármas rendszerben foglalja össze: A XII táblás törvény kommentárja, annak interpretációi és a performulák. A benne foglalt joganyagot (ius Aelianum) tekintette az utókor a római jog bölcsőjének.
Manius Manilius, M. Iunius Brutus, P. Mucius Scaevola
Az ő munkáikban jelenik meg először a préklasszikus kor nyomai. Pomponius szerint lefektették a jogtudomány alapjait.
Quintus Mucius Scaevola
Pomponius szerint ő írta le először a cilivjogot kategóriák szerint rendezve, a genusokat és specieseket megkülönböztetve, definíciókat megfogalmazva. Fő műve a Ius civile és a Liber singularis Horón definíciógyűjtemény. Első jogtudós, akitől szövegeket vettek fel a jusztiniánuszi kodifikációba.
Servius Sulpicius Rufus
Cicero barátja, aki vele együtt tanult Rhodoszon retorikát. Eleinte törvényszéki szónok volt. Cicero szerint ő a jogtudomány igazi megalapítója.
Aquilius Gallus
Scaevola tanítványa, a csalárdság miatti actio de dolo és a stipulo Aquiliana megalkotója.
Ofilius
Servius tanítványa, akit Caesar a magánjog kodifikálásával bízott meg, ez azonban Caesar halála miatt elmaradt.
Alfenus Varus
Servius tanítványa, aki Servius responsumait tartalmazó gyűjteményének elsőként adta a Digesta címet.
M. Tullius Cicero
Államférfi, szónok, jogász. Főleg a jog filozófiai jellegű fogalmaival foglalkozott.
consilium principis
A császár eleinte eseti, majd Hadrianus óta állandó jellegű, államtanácsént működő tanácsadó szerve.
Augustus
Ő vezette be a ius respondendi kiváltságot.
M. Antistius Labeo
Augustus principátusának ellenzője, visszautasította a felkínált konzuli tisztséget. Nem nyerte el a ius respondendit, így jogtanításra és irodalmi munkásságára fókuszált. Főművei a prétori eduktumok kommentárjai.
C. Ateius Capito
Augustus politikájának híve, konzul is volt. Labeo ellenlábasa, tudományos jelentősége nem mérhető Labeóéhoz.
Cocceius Nerva
A Labeót követő prokuliánusok alapítója, Tiberus császár barátja, aki 33-ban öngyilkosságot követ el, miután rájön, hogy a köztársaság nem állítható vissza.
Cocceius Nerva, Proculus, Pegasus, Iuventus Celsus pater, Celsus filius, Neratius
Prokuliánusok vezetői sorrendben.
Neratius
A prokuliánusok utolsó vezetője. Pannonia egykori kormányzója, tagja Traianus és Hadrianus consiliumának.
Celsius filius
Iuventus Celsus pater fia, a II. század jogtudósa. Kétszer is konzul, fontos provinciák kormányzója, tagja Hadrianus tanácsának. Digesta című művéből kerülnek szövegek a jusztiniánuszi kodifikációba.
Massurius Sabinus
A Capitót követő szabiniánusok első vezetője, az iskola névadója. Civiljogot összefoglaló munkája (Iuris civilis libri tres) lesz később a nagy civiljogi kommentárok alapja.
Massurius Sabinus, Cassius Longinus, Iavolenus Priscus, Salvius Iulianus
Szabiniánusok vezetői sorrrendben.
Iavolenus Priscus
A szabiniánusok egy vezetője. Fontos provinciák helytartója, respondeáló tevékenységet is folytatott. Fő munkái régebbi jogtudósok (Labeo, Cassius, Plautius) írásainak kritikai átdolgozásai.
Salvius Iulianus
A II. század jogtudósa, a szabiniánusok utolsó vezetője. Hadrianus, Antoninus Pius és Marcus Aurelius alatt magas állami tisztségeket töltött be, jelentős provinciák kormányzója.
Őt bízta meg Hadrianus császár, hogy az ediktumok anyagát, szövegüket összhangba hozva összeszerkessze.
Számos, korábban vitatott jogi kérdésekben elfoglalt álláspontját az utókor végleges megoldásnak tekintette.
Caecilius Africanus
Salvius Iulianus tanítványa, aki az előbbi responsumait kiadta.
Ulpius Marcellus és Cervidius Scaevola
Celsus és Iulianus kazuisztikus módszerének folytatói a II. században. Lovagrendiek, a ius respondendi kiváltságát megkapták, gyakorlati tevékenységük alapján esetjogi műveiket írnak.
Sextus Pomponius
Jogi oktatással foglalkozik, irodalmi munkássága minden más jogtudósét meghaladja. Quintus Mucius Scaevola és Sabinus civiljogi összefoglalásához, illetve az Edictum Perpettumhoz ír kommentárt, ír monográfiákat, illetve egy, a jogtudományba bevezető, Enchiridium című kézikönyvet, melynek egy részét a jusztiniánuszi Digestába is átvették.
Gaius
Származása és teljes neve ismeretlen. Művei tanító célúak, a jogesetek háttérbe szorulnak, így kortársak számára idézhetetlenek. Kezdőknek írt tankönyve (institutionum commentarii), melyben a magánjog intézményeit rendszerbe foglalja, máig érvényesölő hatást gyakorol. Kommentárt írt a Xii táblás törvényhez, a Hardianus által kiadott Edictum Provincialéhoz.
Ő mondta a principátus alatt, hogy a szenátus határozata önmagában törvényerejű, hozzátéve, hogy ez régebben kérdéses volt. Szerinte az egybehangzó jogtudósi vélemények is törvényerejűek.
Aemilius Papinianus, Iulius Paulus, Domitius Ulpianus
A három “remekjogász” a Severus-dinasztia korából (193-235).
Aemilius Papinianus
Septimius Severus császár sógoraként töltötte be a praefectus preatorio tisztséget. 212-ben Caracalla végeztette ki, amiért elítélte testvére és uralkodótársa, Geta elleni gyilkosságát. Főművei a kazuisztikus jellegű Quaestiones és Pesponsa.
Iulius Paulus Cervidius
Cervidius Scaevola tanítványa, aki Papinius assessora volt, majd tagja lett Septimius Severus consiliumának, Alexander Severus alatt pedig praefectus praetorio tisztséget töltött be. Jelentős kazuisztikus munkái a Responsa és Questiones, főművei a civiljogot feldolgozó ad Sabinum és az ad edictum című kommentárok.
Domitius Ulpianus
Papinianus tanítványa, Alexander Severus alatt 222-ben praefectus praetorio lesz, de a következő évben a fellázadt pretoriánusok meggyilkolják. Főművei a prétori és civiljoghoz írt kommentárjai: az ad edictum (83 könyv) és az ad Sabinum, mely az 51. könyvvel félbeszakadt vagy a többi elveszett. Közérthetősége miatt mindenki másnál több szöveget vettek át tőle a jusztiniánuszi Digestába.
Herennius Modestinus
Tőle még vettek fel szövegeket a Digestába, de vele az önálló jogtudomány működése megszűnt, utána már csak két jelentéktelen író, Hermogenianus és Arcadius Charisius neve maradt fenn a dominátusból.