Wolfhart Pannenberg: Teológia és Filozófia - 5. fejezet
A kereszténység és a filozófia tematikájának átalakulása
A keresztény teológia és a filozófia kapcsolata: A keresztény teológia nem egyszerűen csak átvett egyes filozófiai gondolatokat, hanem alapjaiban változtatta meg a filozófiai tudatot. A keresztény hit a valóság új megértését hozta el, amely egyaránt érintette a világ isteni eredetét és az emberi valóságot.
A fogalmak beépülése az általános tudatba: Számos keresztény eredetű szempont annyira szerves részévé vált a tapasztalati tudatnak, hogy eredetük elhomályosult. Ilyenek például: * A világban létező dolgok kontingenciája (esetlegessége). * Az emberi individualitás és személy-lét. * A történelem mint megfordíthatatlan, jövő felé nyitott folyamat. * A végtelen pozitív szemlélete mint az isteni lényeg jegye. * Az emberi szabadság, a szeretet és a kiengesztelődés fogalmai.
1. A világ és minden történés kontingenciája
Görög világfelfogás: Az ókori görögség a világot időben többnyire korlátlannak látta. * Hésziodosz: Theogónia (73 sk.) – Zeusz az istenek és a világrend alapítója. * Hérakleitosz: A kozmosz mindig is létezett és létezni fog, mint „örökké élő tűz, amely fellobban mértékre és kialszik mértékre” (30. töredék). * Sztoikusok: A világot a logosz (tűz) strukturálja, amely időről időre tűzvészben emészti el a világot, amit megújulás követ. * Arisztotelész: A világ mindig létezett, bár térben határolt. * Platón: A Timaioszban beszél a kozmosz kezdetéről, de ez nem az anyag, hanem a rend kialakulásának kezdete (a középső platonizmus szerint ez csak képi jellegű kifejezésmód).
Keresztény fordulat: A bibliai teremtésvetett hit alapvető változást hozott. * Isteni akarat: Minden konkrét esemény a Teremtő akaratától függ. * Egyszeriség: Szent Ágoston felismerte, hogy a teremtés egyszerisége összefügg a megváltás egyszeriségével. Krisztus csak egyszer halt meg, a feltámadás után nincs visszatérés a halandó életbe (De civitate Dei XII, 13). * A kontingencia fogalmi átalakítása: * Arisztotelész: Az endekhomenon (kontingens) rokon az akcidenssel (szümbebéikosz), olyasmi, ami nem tartozik a dolog lényegéhez. Nála a kontingencia és a lehetőség azonos értelmű. * Duns Scotus: A 13. század végén radikálisan átalakította a fogalmat. Csak szabadon cselekvő okok hozhatnak létre kontingens valóságot. Ha az Első Ok természeti szükségszerűségből cselekedne, semmi sem lenne kontingens. Scotus szerint a dolgok lehetősége megelőzi a létüket (ellentétben Arisztotelésszel), ami Isten szabad döntésének az eredménye.
A modern fizika és a kontingencia: A 20. században a kontingencia újra előtérbe került: * Kvantumfizikai események egyedisége. * Turbulens és kaotikus folyamatok instabilitása. * Az időbeli folyamatok megfordíthatatlansága miatt minden esemény végső soron egyszeri. A természeti törvények regularitása maga is Isten szabad rendelkezésén alapul (I. Móz 8, 22).
2. Az individualitás kiemelése
Filozófiai előzmények: A klasszikus görög filozófia (Platón, Arisztotelész) az általánost és a tipikust tartotta elsődlegesnek az egyedivel szemben. * Platón: Az egyedi dolog meghatározása az általános fogalmak felosztása útján történik, a végpont a fajfogalom (atomon eidosz). Az egyedeknek nincs külön ideájuk. * Arisztotelész: Az egyedek csak az anyag (hülé) részei miatt térnek el egymástól, nem a forma (eidosz) miatt.
Keresztény individualizmus: * Bibliai forrás: Ezékiel 18, 4 skk. és Jézus üzenete az elveszett emberről (Lk 15, 4–32). Isten minden egyes embert meg akar menteni az örök életre. * A lélek individualizálása: A korai keresztény teológia a lélek halhatatlanságát összekapcsolta a test feltámadásával. Így az egyszeri földi élet individualitása az örökkévalóságban is megmarad (1Kor 15, 53). * Emberi méltóság: Cicero szerint a dignitas az értelemhez kötődik. A kereszténység szerint az alapja az Imago Dei (Isten képmása), ami minden egyén életét érinthetetlenné teszi (I. Móz 9, 6).
A személy (persona) fogalma: * Eredetileg: Színpadi szerep, álarc, majd társadalmi funkció. * Boethius definíciója: „Értelmes természet egyedi szubsztanciája” (rationalis naturae individua substantia). * Trinitológiai hatás: A Szentháromság-tanban a személyt a kapcsolat (reláció) konstituálja (az Atya csak a Fiúhoz való viszonyában Atya). Ez vezetett a „dialogikus perszonalizmushoz” (Martin Buber, Ferdinand Ebner, Feuerbach), ahol az „Én” a „Te” (elsődlegesen az isteni Te) viszonyában jön létre. * Szentviktori Richárd és Duns Scotus: Az egzisztenciát mint „más révén elnyert létet” értelmezték, megalapozva a személyes létért felelős szabadságot.
3. A világ mint történelem
A történelemszemlélet eredete: Wilhelm Dilthey és Mircea Eliade szerint az egyetemes emberi történelem gondolata keresztény/bibliai termék. * Zsidó gyökerek: Isten kiválasztó cselekvése (Izrael népe, majd az egész emberiség). * Ellentét a görögökkel: A görög történetírás (pl. Hérodotosz) a kozmikus körforgást, a bűn és bűnhődés (hübrisz és nemezisz) periodikus ritmusát látta.
Keresztény eszkatológia: A történelem lineáris, célirányos folyamat, amelyet az eszkaton (végső cél) tagol. * Pál apostol: Ábrahám kiválasztása és Krisztus általi kiterjesztése a pogányokra (Gal 3; Róm 9–11). * Irenaeus: Az emberiség üdvtörténetét isteni nevelési folyamatként fogta fel, amely Krisztusban éri el beteljesedését.
Szekularizáció: A felvilágosodás után a történelem szubjektuma az Istenről az emberiségre tolódott át, de a történelem egységének és haladásának gondolata megőrizte teológiai gyökereit.
4. A végtelen pozitív értékelése
Görög elutasítás: Arisztotelész szerint a végtelen a meghatározatlanság és az anyag tulajdonsága (Physica 207 b 35). Platónnál a végtelen a „több és kevesebb” meghatározatlan kettőssége, aminek az ész szab határt.
Parmenidész és Órigenész: A létet határoltnak és zártnak gondolták. Órigenész még Isten hatalmát is határoltnak tekintette, hogy megismerhető maradjon.
Nüsszai Gergely fordulata: Ő volt az első, aki az isteni lényeget végtelenként határozta meg. Ebből fakad Isten felfoghatatlansága és korlátlan tökéletessége.
Modern hatás: * Georg Cantor: A halmazelméleten keresztül az aktuális végtelen matematikai polgárjogot nyert. * Hegel: A „valódi végtelen” fogalma, amely nem áll szemben a végessel, hanem magában foglalja azt.
5. A megtestesülés hatása és a kiengesztelődés
Hegel rendszere: Nála a megtestesülés (incarnatio) szisztematikus funkciót kap. Isten emberré válása bizonyítja, hogy Isten valódi végtelen, mert jelen van a végesben is.
Kiengesztelődés (Versöhnung): * Hegel szerint a modern kort az Abszolútumtól való elidegenedés és töredezettség jellemzi. * Max Horkheimer és Theodor W. Adorno (A felvilágosodás dialektikája) is alátámasztják a megbékélés iránti objektív igényt.
Szabadság és kereszténység: * Az önmagát abszolúttá tevő véges szabadság kudarcra van ítélve. * A valódi szabadság az Istennel való kiengesztelődésből fakad (Jn 8, 36: „Ha a Fiú megszabadít titeket, valóban szabadok lesztek”). * Luther Márton: A keresztény ember szabadsága a hiten keresztül valósul meg, amely egyszerre tesz szabaddá mindenkitől és szolgájává mindenki másnak. * Hegel felismerte, hogy a modern szabadságeszme forrása a protestáns keresztény szabadságfogalom, még ha a modern kultúra el is oldódott ezektől a gyökerektől.