Untitled

Róma az ie. V. századtól folyamatos háborúkkal terjeszkedett. Előbb a város környéki törzseket, majd Itáliát hódította meg. Ie. 387-ben a galloktól vereséget szenvedett, de gyorsan kilábalt belőle. Ie. 343–290 között a szamniszokkal harcolt, és leigázta őket. A háborúban szerzett rabszolgák miatt ie. 326-ban eltörölték az adósrabszolgaságot. Ie. 280–272 között a dél-itáliai görög poliszokat hódította meg. Szicília miatt összeütközött Karthágóval, így kitört az I. pun háború (ie. 264–241). Kezdetben a rómaiak szárazföldön, a punok tengeren voltak erősebbek; a dél-itáliai görög poliszok hajóhada döntötte el a háborút Róma javára. A II. pun háború (ie. 218–201) a pun reváns miatt tört ki; fővezérei Hannibál és Scipio voltak, Róma győzött. A III. pun háború (ie. 149–146) Róma erőfitogtatása volt, és szintén győzelmével zárult.

II. A válság típusai és azok okai

1. Politikai és államszervezeti válság

A városállam világbirodalommá fejlődött, de a hivatalok és intézmények továbbra is városállami szinten maradtak. A tisztviselőket egy évre választották – ez egy városban működött, de a hatalmas birodalomban nem. Állandó szervezetekre és vezetőkre lett volna szükség. Mire a tisztviselő beleszokott a hivatalába, már leváltották.

2. Gazdasági válság

A mezőgazdasági kisüzemek jelentős része tönkrement a háborús pusztítások és a gazdasági verseny miatt: a kisparaszti birtokok nem bírták a nagybirtokok tömegtermelését, miközben a parasztok nagy része katonáskodott. A földeket nem művelték, a nagybirtokokon viszont rabszolgák dolgoztak. Itália súlya csökkent a birodalmon belül, mert még a nagybirtokok sem bírták a versenyt az olcsó provinciális árukkal. A parasztok eladósodtak, elvesztették földjüket, és beáramlottak a városba. Rómát ellepték a proletárok, akik szavazati joguk árulásából éltek. Ez okozta a hadkiegészítési válságot is.

3. Hadkiegészítési válság

A válság fő oka a parasztok eladósodása volt: a törvény szerint föld nélküli nem hívható be katonának. A katonák gyors fogyása súlyos gondot jelentett, mert a megnövekedett birodalom rendjének fenntartásához, a további hódításokhoz és a rabszolgaság kordában tartásához egyre több katona kellett. Az alkalmanként katonáskodó parasztság helyett jól képzett, állandó zsoldosseregre lett volna szükség.

Problémát okozott a lakosság eltérő jogállása is. Csak a római polgárjoggal rendelkezők voltak teljes jogúak (szavazat, házasság, kereskedés, fellebbezés, tisztségviselés, tulajdon, katonáskodás). Szűkebb volt a latin jogúak, még kisebb a szövetséges jogúak rétege; leghátrányosabb helyzetben a provinciák lakosai voltak.

III. Megoldási kísérletek

Katonaként tapasztalta a hadsereg válságát és a paraszti birtokok elsorvadását. Célja a nincstelen parasztok földhöz juttatása volt. Ie. 133-ban néptribunus lett, és szorgalmazta a Licinius-féle földtörvény (ie. 367) felújítását: állami földekből max. 500 jugerumot bérelhetett egy személy. Ez súlyosan érintette a szenátori rendet. Amikor a szokással ellentétben másodszor is néptribunusnak jelöltette magát, párthíveivel együtt az utcán legyilkolták.

Gaius Gracchus Ie. 123-ban lépett fel. Földosztással enyhítette a problémát Itáliában és a provinciákban (Karthágót is kijelölte). Ezzel megnyerte a proletariátust. Politikai jogokat adott a lovagrendnek, és ők bíráskodhattak zsarolási ügyekben. Felvetette a szövetségesek egyenjogúsítását, ami kiváltotta a szenátus ellenszenvét. Távollétében néptribunustársa a szenátussal együtt Itáliában előnyösebb földet kínált. Gaiust a haza ellenségének nyilvánították; öngyilkos lett, mielőtt kivégezték volna. A Gracchusok hatása: kb. 60 000 ember jutott földhöz, és a Néppárt erősödött az Optimatákkal szemben.

A hadsereg megreformálása: A földkérdéssel összefüggött a hadsereg válsága. A kis létszámú parasztseregek nem akartak távoli háborúkban harcolni, szükség volt szakszerű zsoldosseregre. Marius consul a germánok elleni háború miatt 5 évig folyamatosan viselte a consuli címet, és reformokat hajtott végre. Nincstelen proletárokat sorozott be, akik zsoldot kaptak, és hosszabb ideig bármely csatatéren használhatók voltak. Szolgálatuk után veteránként földet kaptak. Így létrejött az állandó, jól képzett sereg. Marius intézkedései a Néppártot erősítették, és újra napirendre került a földosztás.

Ennek az irányzatnak a fő képviselője Livius Drusus volt aki felújította a földosztást, és javasolta a szövetségesek egyenjogúsítását (ie. 91). A szenátus meggyilkoltatta, ami a szövetségesek háborújához (ie. 90–88) vezetett. Róma a megbékélőknek polgárjogot adott, a lázadókat leverte. Az Optimaták a hadsereget használták a Néppárt ellen. Sulla seregével Rómába vonult, 2000 fős feketelistát (proscriptio) állított össze, és legyilkoltatta őket. Ie. 82-ben diktátori hatalmat szerzett, 10 000 rabszolgát szabadított fel (hívei lettek), és korlátozta a néppárti jogköröket. Ie. 74-ben kirobbant a Spartacus-féle rabszolgafelkelés, amit Crassus nagy erőfeszítéssel vert le. A válság megoldását Julius Caesar az egyeduralomban látta. Célja a Néppárt hatalmának helyreállítása volt. Ie. 60-ban létrehozta az I. triumvirátust Crassussal és Pompeiussal. Ie. 59-ben consul lett, és nagymértékű földosztást hajtott végre. Proconsulként Galliát kapta, hódított, és létrehozta a kor legjobb hadseregét. A triumvirátus bomlott: Crassus meghalt, Pompeius kiegyezett a szenátussal. Caesart visszarendelték serege nélkül; ő ie. 49-ben átlépte a Rubicót. Pompeius meghátrált. A döntő ütközetre ie. 48-ban Pharsalosnál került sor; Caesar győzött, Pompeiust Egyiptomban megölték.

Caesar politikája: Caesar leszámolt a köztársasággal, minden hatalmat a saját kezében összpontosított. Minden tisztséget betöltött (kivéve a cenzort, de annak jogkörét is gyakorolta). A szenátust 900 főre emelte és híveivel töltötte fel. Földet osztott proletároknak és veteránoknak. Naptárreformot hajtott végre, kiadta az első értékálló aranydénárt, megreformálta az adózást, és fellépett a korrupció és zsarolás ellen. Intézkedései sértették a szenátusi pártot, ezért ie. 44. március 15-én meggyilkolták. Ie. 43-ban létrejött a II. triumvirátus (Augustus, Lepidus, Antonius) Caesar gyilkosainak megbüntetésére. Ie. 42-ben Philippi mellett legyőzték Brutust és Cassiust. A triumvirátus bomlott: Lepidus lemondott, Augustus és Antonius szembekerült. Ie. 31-ben Actiumnál Augustus győzött Antonius és Kleopátra hadai felett.

IV.A principátus kora: (ie. I- isz. III. sz.)

Augustus egyeduralkodó volt. Visszatért Rómába, és a híveivel feltöltött szenátus előtt letette a fegyvert. A testület nem fogadta el lemondását, hanem megbízta az állam ügyeinek intézésével. Caesar példájából tanulva nem gyakorolt nyílt egyeduralmat; jelszava a köztársaság visszaállítása volt. Ő lett a birodalom első számú polgára (princepsz): elsőként szavazott, ezzel irányt mutatott híveinek. A hadseregre támaszkodott, felszámolta a rablóbandákat, átszervezte a bíróságokat, erkölcsi és családvédelmi törvényeket hozott. A kiváltságos rendeket kizárta a hatalomból. Jelszava: „Cirkuszt és kenyeret a népnek!”

A provinciákat két csoportra osztotta:

régi, békés – a szenátusra bízta;

új, lázongó – a császár fennhatósága alá került. Egyiptom a saját tulajdona lett, mert innen származott a legtöbb jövedelem.