FRANKOK KET1
A Merovingok
Chlodovechus (481-511)
Syagrius (a római gall erők utolsó parancsnoka) legyőzése 486-ban, ezzel a frank hatalom kiterjedése a Loire folyóig, és a római uralom végleges felszámolása Galliában.
Egyeduralkodónak tekintett király, aki a frank törzseket egyesítette:
Pl. Tours-i Gergely története Klodvigról és a soissons-i vázáról (ahol Klodvig akaratát érvényesítette egy frank harcossal szemben), ami bemutatja a király karizmáját és egyéni hatalmát a törzsi szokásokkal szemben.
Megkeresztelkedés Reimsben: 496? Vagy inkább 506?, ami a katolikus vallás felvételét jelentette, ellentétben a szomszédos ariánus germán királyságokkal (vizigótok, osztrogótok, vandálok).
Ekkortól hivatalosan „király” titulust visel, hatalmát germán karizma és „Isten kegyelme” erősíti. Ez a legitimáció kulcsfontosságú volt a széttagolt frank törzsek feletti uralom megszilárdításában.
Galliai katolikus püspökök támogatásával együtt jelentősen erősödött a politikai legitimitása, mivel a katolikus lakosság elismerését is megszerezte.
Hódítás Dél-Galliában, a vizigótoktól (Voillé-i csata 507-ben), amivel a frank uralom nagyjából egész Galliára kiterjedt.
509-ben Anastasius bizánci császártól consuli címet kap, és augustusnak szólítják, ezzel római „uralkodóvá” válik, ami tovább növelte tekintélyét a római lakosság szemében.
Frank hagyomány: patrimoniális királyság, mely szerint az ország a király magántulajdona, amelyet utódai „regnumokat” (részbirodalmakat) kapnak örökségként.
Klodvig halála után 4 fia kapott területeket, akik további hódításokat végeznek:
Burgundia bekebelezése (534) – a burgund királyság felszámolása.
Provence megszerzése (535) – az osztrogótoktól vásárolva, vagy Bizánctól.
A bajorok hódoltatása (555), ami adófizetővé tette őket.
Belső harcok, pl. I. Clothar (511-558/561) és négy fia közötti hatalmi küzdelmek, amelyek folyamatos instabilitást okoztak.
Végtelen belharcok, intrikák, méregkeverő királynék (pl. Fredegunda és Brunhilda történetei), amelyek a Meroving dinasztia hanyatlásához vezettek.
Arnulf metzi püspök és Pippin, az austrasiai majordomus II. Clothar (584-629) mögé álltak, ami 613-ra újraegyesítést eredményezett, de a királyi hatalom már a majordomusok kezébe csúszott át.
A Merovingok
Utolsó egységes Meroving uralkodó: I. Dagobert (629-639), akinek uralkodása alatt még kísérletet tett a királyi hatalom megerősítésére.
7. század: Rajnától keletre fekvő területek (pl. Türingia, Alemannia) elvesznek, a birodalom a nyugati részekre tagozódik (Neustria, Austrasia, Burgundia, Aquitánia).
A 9. század első fele: a latin és a germán nyelvek keveredéséből létrejön a francia nyelv (azaz a vulgáris latin dialektusok alakulnak).
Erős germán hatás a nyelv alakulásában, különösen a Loire-tól délre, ami provanszál (occitán) nyelv formálódását is segítette, mely jobban megőrizte a latin elemeket.
Gyorsan zajlik a gallo-római és germán lakosság összeolvadása, az arisztokrácia helyzete stabilizálódik a földbirtokokon keresztül. A 6. században: 477 püspökből 68 már germán származású, ami a hatalmi elit gyors integrációját mutatja.
6. század: új, egységes elit (nobilitas) születik, mely római és germán elemeket is magába foglal.
A világiak körében erős kulturális színvonalcsökkenés tapasztalható (írástudatlanság, oktatás hanyatlása), míg a klérus idején a vallásos tudás és a szerzetesi kultúra erősödik, és az egyház válik a kultúra fő őrzőjévé.
A Merovingok
Jogilag a Lex Salica (frankok szokásjoga) tartotta meg a legnagyobb különbséget a különböző társadalmi csoportok arasında a vérdíj (Wergeld) értékében:
Rabszolga: solidus.
Szabad római: solidus.
Birtokos római: solidus (aki földet birtokol).
Szabad frank: solidus.
Királyi kíséret római: solidus (a király udvari szolgálatában álló szakember).
Királyi kíséret frank: solidus (a király közvetlen fegyveres testőre).
Gyermek: solidus (kb. 12 éves korig).
Terhes nő: solidus (a benne lakó élettel együtt).
Ezek az összegek hatalmasnak számítottak, és megfizetésük sok esetben lehetetlen volt, ami erőszakos megtorláshoz vezethetett.
Megvolt a királyi szolgálatra való elszakadás szabályozása (servitium), amely bizonyos jogokat és kötelezettségeket jelentett.
A „Homo francus” - szabad frank kifejezés a 7. századra változik, a társadalom rétegzettebbé válik.
Elszegényedett szabadok, félszabadok (litus – római eredetű félszabad csoport), rabszolgák (sclavus) új csoportjai jelennek meg, ami a gazdasági és társadalmi differenciálódást mutatja.
A frank király hatalma elvben személyes és korlátlan, és a királyi akarat testesült meg benne:
„bannum”: a parancsolás, tiltás és büntetés hatalma, amely a királyi jogkör legfőbb megnyilvánulása, és átruházható képviselőkre (pl. grófokra, majordomusokra).
Királyi birtokok rendszere (fiscus):
Római állami birtok + császári birtok + parlag területek, amelyek a királyi vagyon alapját képezték.
Patrimonium, ahol ő a legnagyobb földesúr, és birtokadományokat adhat (beneficium) az egyháznak vagy magánembereknek, ami allodiumot (szabadon örökölhető birtokot) képezett.
A Merovingok
Az állam központja a királyi udvar (palatium), amelyet Familienek is neveznek (familia regis) vagy domus regis. Ez volt a Meroving királyság tényleges közigazgatási centruma.
Fegyveres kíséret (trustis), főtisztviselők (optimates), palotagróf (comes palatinus – a királyi palota bírája) vehetik körül a királyt, akik a közigazgatás és a hadsereg vezetői voltak.
A kincstár (cubicularis – a királyi kincstárnok) az uralkodó hálószobájában (cubiculum) található, ami a király magánvagyonának és az államkincstárának összefonódását mutatja.
A királyi família folyamatosan vándorolt a királyi birtokok között, amely nem csupán a király dicsőségét hirdette, hanem a termények elfogyasztását is takarékosabbá tette.
Párizs, Orleans, Soissons kedvelt helyei voltak, mint királyi székhelyek.
A legfontosabb funkció később a háznagy (maior domus) lett, ami eredetileg a neustriai királyi birtokokat felügyelte. Ez a tisztség a 7. századra a királyi hatalom tényleges birtokosává vált, háttérbe szorítva a „tétlen királyokat” (rois fainéants).
A 7. századra a legfontosabb köztisztviselővé válik, a birodalom katonai és közigazgatási irányítása az ő kezében összpontosult.
A területi közigazgatás egysége a grófság (comitatus):
Római civitas-ok és germán szállásterületek (gau) utódai, amelyek a Meroving korban fokozatosan alakultak ki.
Comes (gróf) a 6. században még király által kinevezett volt, a 7. századra viszont a helyi birtokosok közül lépett előtérbe az öröklés folytatásával, ami a központi hatalom gyengülését jelezte.
A Merovingok
Mallum: a grófok által elnökölt bírósági ülések, amelyek során kétféle jog volt érvényben (Lex Salica és Lex Romana), de a Loire-tól délre ez de facto azonos jogot képviselt a római hagyomány erőssége miatt.
Igazság kiderítése: eskü (+ eskütársak), akik a vétlen fél becsületét garantálták, vagy istenítélet (ordalia), ami különféle fizikai próbákat (pl. forró víz, izzó vas) vagy bajvívást is magában foglalt, mint isteni ítélet keresésének formáit.
Királyi bevételek a 6. században:
Saját birtokok (fiscus) jövedelmei + római adók (föld- és fejadó) + vásár/vámpénzek, amelyek a római hagyományokból maradtak fenn.
A 7. századra ehhez már csak a saját birtokok jövedelme + büntetéspénzek maradtak, ami esetenként része a gróf részvétele volt (a büntetések egy része a grófot, egy másik része a királyt illette meg), ami a központi királyi bevételek drasztikus csökkenését mutatta.
A királyi hatalom szoros kapcsolatban állt az egyházzal, ami a theokratikus uralom alapja volt:
Teokratikus királyság létezett, ahol a király uralkodott „Isten kegyelméből”, és szabályozta az egyház életét, mintegy világi vezetője volt.
Zsinatokat hívott össze, püspökválasztásokat irányított, ezzel biztosítva az egyházi hierarchia királyi ellenőrzését.
Immunitasokat harcoltak ki, ahol minden bannum (parancsolás, tiltás, büntetés joga) a püspöké vagy megbízottjáé (advocatus) volt, így a királyi tisztviselők nem léphettek be ezekre a területekre.
Hadsereg: királyi kíséret (trustis) + szabad férfiak (felkelhető parasztok), akik kötelesek voltak katonai szolgálatot teljesíteni. Fegyverzetüket saját maguk biztosították.
Gyalogosok, lándzsa, kétpengéjű bárd (francia), rövid kard (scramasax) volt a fő felszerelés.
Seregszemle: március elején (campus Martius) volt az éves gyűlés, ahol a király hadseregét felvonultatta.
A 7. századig enyhe gazdasági fellendülés volt érzékelhető, a mediterrán kereskedelem még működött.
Az arany solidus mellett ezüst dénár (denarius) is forgalomban volt ( solidus), jelezve a stabilitást.
Bizánc gyengülése (perzsa és arab háborúk miatt) és az arabok megjelenése (iszlám hódítások) a mediterrán kereskedelmi környezet romlásához vezetett, ami a Meroving gazdaság további hanyatlását okozta.
A Karoling maior domusok
I. Dagobert halála után a grófok és maior domusok kezében összpontosul a hatalom, a Meroving királyok pedig „tétlen királyokká” válnak.
7. század: regnumok élén maior domus dinasztiák állnak, amelyek fokozatosan megszerzik a tényleges uralkodói hatalmat:
Pippinidák (Austrasia) + Arnulfingok (Metz püspöki családja), akik egyesülésével létrejött a Karolingok dinasztiája.
I. Pippin (-640), az Austrasiai maior domus lánya (Begga) és Arnulf metzi püspök fiának (Ansegisel) házasságából született.
II. (Középső) Pippin, aki 687-ben a Tertry csata során legyőzi riválisait (Neustriát), ezzel egyesítve a frank területeket. Alemannokat és bajorokat is meghódítja 714-ig, ekkor már egységes államra vált.
A királynak már csak életjáradéka marad (a frank királyi fiscus jövedelme), a politikai és katonai hatalom teljes mértékben a majordomus kezébe került.
II. Pippinnak volt két törvényes fia, de mindkettejük idő előtt meghalt, ami utódlási válsághoz vezetett.
Most az austrasiaiak törvénytelen fiát, Károlyt (714-741) választják meg maior domussá, ezzel jelezve a méltóság eltolódását a vérvonalon belül.
Károly (Martell Károly) újra behódoltatja Neustriát és az önállósodó Aquitániát (Romani?), ezzel megszilárdítva a frank egységet a perifériák felé.
719-től arab betörések kezdődnek Aquitániában Hispániából, amelyek fenyegetik a frank területeket.
732: Abdarrahman hispániai helytartó sereget vezet Északra, ám Martell Károly megállítja a Poitiers-i csatában (vagy Tours-i csatában), ami döntő győzelem volt az arab előrenyomulással szemben Európában.
Új fegyvernem: nehézlovasság, amely Páncélos lovagként harcolt, és rendkívül hatékony volt az arab könnyűlovassággal szemben, de az alkalmazása költséges volt.
Martell Károly megosztja az egyházi birtokokat (precaria) a szabad frankok között, ezzel biztosítva a nehézlovasság kiállításához szükséges anyagi hátteret.
Ebből a szabad frankokból lassan kialakulnak a lovagok (milites), akik a királyi hadsereg gerincét alkották. Felszerelésük: páncélozott bőrvért, fémsisak, fém lábvédő, lándzsa, pajzs + hosszú fegyverek.
A Karoling maior domusok
Martell Károlynak 2 fia volt: Karlmann (747 – kolostorba vonult, szerzetes lett) és III. Kis Pippin (741-768), akik felosztották maguk között a majordomusi hatalmat.
Egyházreformok során rendezik a birtokokat, püspököket neveznek ki, birodalmi zsinatokat szerveznek (743, 747), ami megerősítette az egyház szerepét a frank államban és egységesítette a vallási életet.
749: kérdés Zacharias pápához: „Ki legyen inkább a király, az-e, akinek semmi hatalma nincsen, vagy az, aki az országot kormányozza?” – Ezzel a kérdéssel legitimálni akarták a trónváltást.
751: Kis Pippint királlyá választják (Soissons-ban), Bonifác pápai legátus megszenteli a krizmával, ami a bibliai királyok felkenéséhez hasonló tett volt, isteni legitimitást adva Pippin uralkodásának.
754: II. István pápa személyesen elmegy Párizsba – megerősítő szertartást végez Kis Pippin és fiai (Károly és Karlmann) felett, mely során "római patricius" címet adományoz nekik, ezzel szövetséget erősítve a pápasággal.
Utolsó Meroving király: III. Childeric (743-751), akinek levágják a haját (a Meroving uralkodók hosszú hajat viseltek, ami hatalmuk szimbóluma volt), és kolostorba zárják, amivel hivatalosan is véget ért a dinasztia uralma.
Frank-pápai szövetség:
Érdekszövetség; Pippin legitimációt és az egyházi támogatást kapja a trónviszályhoz, a pápának pedig védekezést biztosít a lombardok ellen (Ravenna elesett 751-ben, és a lombardok Róma felé terjeszkedtek).
754, 756: Pippin a lombardoktól az elfoglalt területeket visszaveszi (exarchátus és pentapolisz), és azokat Rómának adományozza.
A városok kulcsait Szent Péter sírjára teszik, megalapítva ezzel a Pápai Államot, mely a pápaság világi hatalmának alapja lett.
Pippin a pápaság védnöke lesz, ezzel a pápák immár nem Bizánchoz, hanem a frank uralkodóhoz fordulnak segítségért.
A Karolingok
751: gratia Dei (Isten kegyelméből) választják az uralkodót – csak egyházi szertartás (semmi barbár), ami a vallási legitimáció fontosságát mutatja.
Alemannok tartós leigázása, betagozódásuk a birodalomba, később sváb földre, ami a Karolingok centralizációs törekvéseit mutatja.
Bajorok – Odilo herceg (736-748) már frank segítséggel uralkodik az arisztokrácia felett, jelezve a frank befolyás kiterjesztését.
III. Tassilo (748-788) hűbéri fogadalmat tett Pippinnek 757-ben, ami formálisan a bajor hercegség frank vazallussá válását jelentette.
Arabok visszaverése, Aquitánia hódoltatása:
768-ig eltartott, a terület integrálása a frank birodalomba hosszú és véres küzdelmek árán sikerült.
768: Pippin halála után két fiú: Károly (a későbbi Nagy Károly) és Karlmann örökli a birodalmat; Karlmann 771-ben meghal, így Károly egyesítve örökli a teljes frank birodalmat.
Nagy Károly hódításai
Nagy Károly (768-814): hosszú uralkodása alatt folyamatos hadjáratokban vesz részt, jelentősen kiterjesztve birodalmát.
769 – újra Aquitánia pacifikálása és grófsági rendszerbe integrálása; 774: a langobárdok (Pavia, Verona) legyőzése, Károly felveszi a „frankok és longobardok királya, római patrícius” címet, ami a pápaság védelmezőjévé emelte.
Újabb adományok a pápának:
I. Hadrianus pápa (772-795) már nem a bizánci császár, hanem saját képével veret pénzt, ezzel elszakadva Bizánc befolyásától.
A frankoktól egyre inkább függött a pápa, ami a Karoling-pápai szövetség erejét mutatja.
781, 787: újra Itália – Beneventum (dél-itáliai longobárd hercegség) a Bizánccal való együttműködés ellen szövetkezve a pápával, amit Károly katonailag semlegesített.
A béke lehetősége Bizánccal, konfliktus Eiréné császárnővel – Isztria elfoglalása 788-ban, ami határvitákhoz vezetett Bizánccal.
Elhúzódó harcok a Cordobai Emirátus ellen az Ibériai-félszigeten:
778 – Pamplona, Gerona elfoglalása, de Zaragoza ellenáll - mészárlás a Pireneusokban (Roncesvalles-i szoros), ahol Roland őrgróf is elesett, melyet a híres Roland-ének dolgozott fel.
További betörések ellen P.-tól délre, a Pireneusok lábánál létrehozza a Hispániai Őrgrófságot (Barcelona központtal), mint védőzónát.
Szász hadjáratok (772-804): ez a terület szívós ellenállást tanúsított 32 éven keresztül, mivel a szászok pogányok voltak és függetlenségüket védték.
782: a verdeni mészárlás, ahol Károly megtizedelte az elitjüket (4500 szász vezetőt végeztetett ki), gyerekeket elsőre erőszakkal keresztelte, de ez sem segített a lázadások megállításában.
785: megegyezés, Widukind szász vezér és kísérete megkeresztelkedik, de sok probléma marad, szükség van a Lex Saxonum (szász törvénykönyv) bevezetésére és telepítések folytatását igényli, frank telepesek betelepítésével.
Új keleti határ az Elba folyó.
Nagy Károly hódításai
A szászok támogatóiként megjelennek a tengerparti frízek is, akiket Károly szintén leigázott.
785: katonai győzelem, amely terjeszkedéseket vonz még a dánok határáig is.
III. Tassilo bajor herceg próbálta eltávolítani magát a frankoktól, látható longobard és avar kapcsolatokkal, hogy függetlenedjen.
781-ben még megerősíti esküjét, 787-ben már nem hajlandó megjelenni Károly előtt.
Büntetőhadjárat következik, és Tassilot kolostorba, Mezopotámiába zárják, ezzel Bajorországot beolvasztják a Frank Birodalomba.
791: támadás az Avar Kaganátus ellen, Károly utolsó nagy hadjárata (keleti fronton).
Váltakozó sikerek 803-ig, az avarok belső viszályok miatt gyengülnek.
A bolgárok („hátbatámadják”) a keleti avarokat, Regensburgban behódolnak (elméletileg megkeresztelkednek), ami az avar hatalom végleges megtörését jelenti.
Enns és Lajta folyók közötti terület (az egykori Avaria és Sclavinia – szláv karantánok lakta területek) – bajor őrgrófság, ettől délre a friauli őrgrófság jön létre, mint védőzónák a keleti határ mentén.
803: a Dunántúl (Pannonia Superior) az Oriens praefectura alá kerül, mint frank fennhatóságú terület.
786: hadjárat a bretonok ellen, akiket adófizetésre kényszerít.
Adófizetők még: szorbok, csehek, dánok, akik a birodalom perifériáin éltek és Károly hatalmát elismerték.
A „keresztény császárság”
A Brit-szigetek és északnyugat Hispánia kivételével a latin kereszténység uralma kiterjedt Nyugat-Európára.
Összesen km² terület, lakossal, ami egy hatalmas birodalmat eredményezett.
Martell Károly óta megjelenik az „Európa-tudat”, a frankok mint az európai kereszténység védelmezői pozícionálták magukat.
Renovatio imperii Romani (a Római Birodalom megújítása): de facto már imperiale regnum (birodalmi királyság), de jogi státusban még nem az volt, amíg Károly nem lett császár.
III. Leó pápa (795-816): helyzete ingatag Rómában, felkelés tört ki ellene. 800-ban Károly Rómába utazik, felmenti a pápát az ellene felhozott vádak alól.
800 karácsonyán császárkoronázás (imperator et augustus) történik, Károlyt a pápa császárrá koronázza, ami új fejezetet nyitott a Nyugat-Európa történetében.
Római szemszögből:
Konstantin-féle adománylevél (Donatio Constantini), amely Nagy Konstantin minden nyugati birtokát és a császári jogokat I. Szilveszter pápának ajándékozta. Ez egy későbbi hamisítvány volt, de a középkorban legitimációs eszközként funkcionált.
Frank értelmezés:
Saját katonai és politikai erejükre támaszkodva ők a keresztény világ urai. Károly úgy érezte, hogy az ő erejével mentette meg a pápát, nem a pápa hatalmából lett császár.
Isten bízta rá ezt a feladatot, a pápát is ő emeli fel. Károly magát az Imperium Christianum védelmezőjének és vezetőjének tekintette.
Bizánci reakció:
Megdöbbenés történt, hiszen ők tekintették magukat az egyetlen Rómia császároknak, és ezt egy usurpációnak tartották.
Később, Velencéért és Dalmáciáért cserébe (812-ben) elismerik őt császárnak, de a bizánciak ezután a rómaiak császáraként hivatkoznak rá, nem pedig a „római császáraként”, Károlynál nem ez a hangsúlyos szempont, hanem az Imperium Christianum vezetője.
A karoling államszervezet
Utódlás: fiai életükben regnumokat (részbirodalmakat) kapnak, de csak Lajos (Jámbor Lajos) éli túl Károlyt, így ő örökli meg az egész birodalmat.
Általános birodalmi gyűlés (campus Maii):
Seregszemle, törvények kihirdetése májusban (campus Maii), ahol a birodalom előkelői gyűltek össze.
„A törvény a nép hozzájárulásával és az uralkodó akaratából születik” – ami a király és a nép közötti konszenzus elvét jelzi.
A palatium (királyi udvar) járta az országot, ellátva a központi kormányzati funkciókat.
Végül Aachenben kezdett megállapodni, mint a birodalom tényleges fővárosa, kiépítve egy állandó rezidenciát.
Udvari szerepek (főtisztviselők):
Palotagróf (comes palatinus – a királyi curia vezetője, bírája), pohárnokmester, kamarás, istállógróf, királyi kápolna – káplánok (akik a kancelláriát is vezették), királyi kancellár, királyi tanács – mind a birodalom irányításában segítették Károlyt.
Királyi birtok (fiscus) volt a fő bevétel, amelyből az udvar és a hadsereg eltartása történt.
Pénzverés joga, vámok (hidaknál, átkelőknél), büntetések (bírságok) a területen – ezek mind a királyi kasszát gyarapították.
A Karolingok időszakában az aranypénz kivonásra kerül a gazdaságból, és ezüst (karoling) dénárt és féldénárt (obulus) használtak, amíg eljutottunk a 13. századig, ami a gazdasági súlypont eltolódását és a mediterán kereskedelem hanyatlását jelezte.
Szervezet (területi egységek):
Grófságok (comitatus – beneficium, azaz szolgálati birtok, mely nem örökölhető volt eleinte, csak a hűséges érdemekért kapták).
Őrgrófságok (markgrafschaft – a határvidéki, katonailag megerősített területek).
Hercegségek (ducatus), ahol a herceg (dux) is fontos szerepet játszik, bár Károly igyekezett a hercegi hatalmat meggyengíteni.
Igazságszolgáltatásban a személyi jog érvényesül (mindenki saját törvénye szerint ítéltetett), de már megjelenik a „területi jog” is, amely az egész birodalmi területre vonatkozóan egységes törvénykezést jelentett.
A karoling államszervezet
A germán jogtudatban mélyen gyökerezik a vérbosszú (faida) léte, amit Károly megpróbált megfékezni a wergeld (vándíj) és a központi bíráskodás megerősítésével, de élete végéig nem tudja kiirtani.
Immunitas ekkor még csak az egyházi kiváltságok között volt jellemző, a világi birtokosok még nem élveztek ilyen széles körű mentességet a királyi beavatkozás alól.
Hűbériség rendszere a birtokadományokért cserébe kezd kibontakozni:
Hűségeskü az uralkodónak (vazallitás), hierarchikus szerkezet, ahol a hűbéres (vazallus) szolgálatért cserébe birtokot (beneficium) kap a hűbérúrtól (senior).
A lovagok Martell Károly óta beneficiumért (földbirtok) cserébe harcolnak, ami a nehézlovasság fenntartásának alapja volt.
mansus (jobbágytelek) ki tud állítani egy lovast (egy lovas felszerelése és eltartása jelentős erőforrásokat igényelt).
A birodalomnak legfeljebb lovasa lehetett, ami jelentős mobil erőt jelentett, de nem volt elegendő mindenhol.
A birodalom hadserege 4 csoportban szerveződött:
ezer gyalogos, akik a tömeges erőt képviselték.
ezer lovas (maximum nehézpáncélos), akik a döntő csapásmérő erőt jelentették.
Általános mozgósítás esetén ezer gyalogos és ezer lovas is felkelthető volt, bár ez ritkán valósult meg.
773 – Dadogó Notker leírása Nagy Károly Pavia falai előtt, ami a frank hadsereg lélektelen hatását mutatja:
„A vastól megrendült a falak és az ifjak szilárdsága, elhalt a vének okossága” – jelezve a félelmet és a reménytelenséget az ellenfelekben.
Lélektani hatás az ellenfelekre, amely sok esetben már a tényleges csata előtt demoralizálta őket.
A karoling egyház
Imperium Christianum – hasonlít az eredeti keresztény császársághoz, ahol az uralkodó az egyház földi feje és védelmezője.
„A Te tiszted, Szentatya, viszont az, hogy hadseregünket imára emelt kézzel támogasd” – írta Károly Leó pápának, hangsúlyozva a világi és egyházi hatalom megosztott, de összehangolt működését.
Az „egyház hajójának” kormányosa – Károly magát az egész keresztény világ vezetőjének tartotta.
A „norma fideii” szerint a pápa, de Károly gyakran beavatkozott teológiai kérdésekbe is.
A teokratikus királyság fénykora:
Az egyház és állam nem választható szét, egy egységben működtek, ahol a politikai hatalom vallási legitimációt kapott.
Az uralkodó az egyház feje, püspökségeket alapít, zsinaton elnököl, papi fegyelmet ellenőriz – ezzel az egyházi élet minden aspektusába beleszólt.
A hit terjesztése is az uralkodó feladata (misszió): a pogány népek megtérítése és a keresztény hit megerősítése a birodalomban.
„Menjetek, (tanítsatok), és kereszteljetek” – Károly ezt a bibliai parancsot magára vonatkoztatta.
Püspököket segítő papok testülete:
Kanonokok (egyházi kánon szerint éltek), akik közös életet folytattak a székesegyházak mellett.
Ebből várnak gyümölcsöt a káptalan (a kanonokok testülete), iskola (a jövő papjainak és hivatalnokainak képzése), püspökválasztás (a káptalan jogköre) stb.
Vezetőjük a prépost.
Szent Benedek (-821): A bencés regula (Nursiai Szent Benedek szabályzata) Ágoston bencés apát (Aniane-i Benedek) reformjai nyomán kötelezővé válik minden kolostornak, egységesítve a szerzetesi életet a birodalomban.
Nagy Károly: az egyház katonái legyenek – a szerzeteseket és papokat is a birodalom szolgálatába állította.
A Karoling Birodalom felbomlása
Imperium Christianum – nem tartós, több tényező miatt is szétesett.
Két nyelvcsalád: újlatin és germán, hatalmas kulturális és mentális különbségek feszülnek a birodalmon belül, ami akadályozta az egységes identitás kialakulását.
Öröklések és területi felosztások (a patrimoniális királyság elve) maradandósága is szerepet játszik, gyengítve a központi hatalmat az egymással harcoló örökösök révén.
4 természetes elkülönülő régió:
Franciaország (Nyugati Frank Királyság), Aquitánia, Germania (Keleti Frank Királyság), Italia (Itáliai Királyság) – ezek mind saját identitással rendelkeztek.
A Regnumok önálló életre kelnek, a központi hatalom gyengül, és a helyi arisztokrácia megerősödik.
Nagy távolságok, regionalizmus, gyenge kereskedelem – a birodalom óriási méretei miatt nehéz volt az irányítás és a kommunikáció.
I. Jámbor Lajos (814-840): Nagy Károly egyetlen életben maradt fia, aki örökölte a teljes birodalmat.
Erős egyházi neveltetés, ő nem hódít, inkább a belső rend és az egyházi reformok embere volt.
Erősíti az egyház jogait; „fejére is nőnek” – az egyház befolyása megnőtt az államügyekben, ami később konfliktusokhoz vezetett.
IV. Gergely (824-844): a pápa szerepe fontosabbnak bizonyult, mint a császáré; frankpártiak kivégzése Rómában Nagy Károly után, ami a pápai hatalom megerősödését mutatja.
Felosztás a fiak között előre (Ordinatio Imperii), de a születő negyedik fiú, Kopasz Károly miatt Lajos átrendezi az öröklést, ami a fiak (Lothar, Német Lajos, Pippin) ellene fordulását váltja ki.
Legyőzik apjukat, lemondásra kényszerítik (833, a hazugság mezeje), ami káoszhoz és a császári tekintély romlásához vezetett.
Német Lajos és Kopasz Károly esküje 842-ben (Strassburgi Eskü):
A két testvér szövetséget köt testvérük, Lothar ellen, az eskü szövegét „teuton” (ófelnémet) és „román” (ófrancia) nyelven is elmondták, ami a birodalom két fő nyelvi-etnikai csoportjának elkülönülését mutatja.
843: verduni szerződés – a Karoling Birodalom felosztása három unoka között:
Kopasz Károly (843-877) – Nyugati Frank Királyság (a későbbi Franciaország alapja).
Német Lajos (843-876) – Keleti Frank Királyság (a későbbi Németország alapja).
I. Lothar (843-855) – Középső Frank Királyság (Lotharingia, Burgundia, Itália), egy hosszú, de instabil területi sáv, ami hamarosan feldarabolódott.
Lothar halála után újabb háborúk a középső Frank Királyság részeiért.
880: ribemonti szerződés – a lotaringiai területek felosztása a nyugati és keleti frank királyságok között.
III. (Kövér) Károly (877-888): az egység utolsó pillanatai, rövid időre egyesíti a Karoling Birodalmat, de képtelen volt megvédeni a Viking és magyar támadásoktól, ezért 888-ban lemondaták, ami a Karoling Birodalom